Thealógia, tudományos háttér, első rész

A thealógia - a teológia mintájára - az Istennőről alkotott tan (thea-lógia) görög neve.
Mielőtt a thealógia ismertetésébe kezdenénk, érdemes a történelmi háttérrel és a szakrális szimbólumok eredetével foglalkoznunk előbb.

A neolitikus forradalomnak nevezett folyamat Kr.e. 9000 és 7000 között ment végbe. Kr.e. 10700 körül véget ért az utolsó nagy jégkorszak, ami révén olyan florikus és faunatikus változások mehettek végbe, amelyek miatt a vadászó-halászó életmód helyét fokozatosan átvehette a letelepedett, növénytermesztő, és nomadikus, vagy félnomadikus állattartó életmód.[1]

Az állatok háziasítása viszonylag korán megtörtént. Az anatóliai térség keleti felén, a mai Irán és Irak területén a Kr.e. 9. évezredben a birkát, és a kecskét domesztikálták, és Anatóliában történt a szarvasmarha háziasítása is az aurochból (Bos primigenius primigenius), azaz őstulokból, valamikor a Krisztus előtti 8. Évezredben.[2]

[Az i.e. 9000-ben elterjedt főbb kultúrák térképe az akkori földrajzi viszonyokkal. A Brit-szigeteket még földnyelv kötötte össze a kontinenssel, és a Fekete-tenger sem létezett - a helyén édesvizű tó hullámzott]

Santarcangeli írja, hogy „több, mint nyilvánvaló tehát az a feltételezés, hogy az anyagi cserét eszmék, hiedelmek, mágikus és kultikus ábrázolások, tehát szertartások egész körének cseréje is kísérte”[3] – a kereskedelem kiterjedtségére számos régészeti példa adódik, mint amilyen az Észak-Európában, sírmellékletként talált egyiptomi gyöngyök és földközi-tengeri kagylóhéjak, vagy az írországi, angliai, németországi, skandináviai forrásokból származó krétai és mükénéi arany.

Egy olyan emberi élettér alakult ki tehát, amelyben az állatok, materiális aspektusból szemlélve, már többek lettek, mint puszta zsákmány – társakká, idomítható, munkára fogható eszközökké, és mindig rendelkezésre álló nyersanyag- és táplálékforrássá váltak. Mindez törvényszerűen magával hozta a szakrális-kultikus szemlélet változását is. Anélkül, hogy kitérnénk a totemizmusra, vagy az újkőkor előtti vallásos életre, elegendő Hahn István összegzését elolvasnunk a változás mibenlétéről:

„Csökevényes formában éltek csak tovább a totemisztikus hiedelmek is… [a földművelés és háziasítás] megfosztotta az állatvilágot attól a titokzatos jelentőségtől, amely a totemisztikus hiedelmek alapját jelentette. Ehelyett a totemizmus másik, közösségteremtő és fenntartó oldala került előtérbe”.[4]

Az állatok tisztelete nem tűnt el, hanem nagyon is eleven maradt – azonban betagolódott az emberalakú istenek kultuszába, s a korábban is tisztelt vadállatok – medve, kígyó, oroszlán, galamb, keselyű, stb. – mellett immáron a háziasított fajok is a kultusz részeivé váltak: a kecske, a juh, a kutya, a szarvasmarha, stb. egyaránt a szakrális fennhatósága alá kerültek.[5] Számunkra a gondolkodásmód, szemlélet az, ami fontos, mert ez alapján megérthetjük, hogy a kígyó, vagy a bika miért válhatott az egyik legfontosabb kultikus állattá.

---

[1] Erről a korszakról az utóbbi években többek között Banning írt kiváló összegzést: Banning, E. B.: The Neolithic Period: Triumphs of Architecture, Agriculture, and Art. In: Near Eastern Archaeology 61. (4), 1998, 188-237. (Banning 1998). Egy húsz évvel korábbi tanulmány a társadalmi változásokra összpontosít: Bender, B.: Gatherer-Hunter to Farmer: A Social Perspective. In: World Archaeology 10 (2), 1978, 204-222. (Bender 1978).

[2] Walker – de Laet 1981, 108; Wilson, I.: Az Özönvíz előtt. Budapest, Gold Book, 2001, 92-93. (Wilson 2001).

[3] Santarcangeli, P.: A labirintusok könyve. Budapest, Gondolat, 1970, 111. (Santarcangeli 1970).

[4] Hahn 1980, 53.

[5] Hahn 1980, 56-57.