Thealógia, Szent iratok, első rész: Mennydörgés

Az istenségek, szellemi lények kapcsán, és általában a vallások kritikájában gyakran elhangzik, hogy "hol van Isten, amikor ez és ez a szörnyűség történik?" vagy "ha Isten létezik, miért nem ad jelet magáról?"

Általános igazság az is, hogy egy hitetlennek semmi sem bizonyíték, egy hívőnek minden az.

Mégis, van valami, ami az idők kezdete óta egyértelmű bizonyítéknak tekinthető, ez pedig a kinyilatkoztatás. Természetesen minden kinyilatkoztatás megkérdőjelezhető. Amikor egy próféta(nő) a saját tettei igazolására "kap" igazolást az istenségétől, ott élhetünk a gyanúval, hogy legjobb esetben is csak a saját tudatalattija szólt hozzá.

Amikor viszont a kinyilatkoztatás inkább felfedő, információközlő, és a befogadó számára több kérdést vet fel, mint ahányat megválaszol, ráadásul mindezt úgy, hogy nem igazol egyetlen önös, földi, emberi tettet sem - ott ránk bízatott, mit kezdünk vele.

A Nagy Istennő többször is megnyilatkozott az évezredek során. Elsőként egy olyan, töredékesen fennmaradt üzenetét tesszük közzé, amelyik sokáig rejtezett a sivatag mélyén, és csak a huszadik században került ismét napvilágra.

Nyelv, Dátum, Szerző, Eredet, és Kézirat

A Mennydörgés, Tökéletes Elme csak kopt verzióban létezik, amit Nag Hammadiban tártak föl (NHC VI,2:13, 1-21,32). A szerző, időpont és a származási hely ismeretlen, de a második-, vagy harmadik század kulturális közege miatt kézenfekvőnek tűnik Alexandria. De biztosra vehető, hogy a szöveg eredetileg görög nyelven íródott, jóval kr.u.350 előtt, mely a kopt kézirat valószínűsíthető születési ideje. A fennmaradt szöveg viszonylag teljes, kisebb sérüléssel a teteje alatt az első négy lapon (13-16), és valamivel súlyosabb sérülés az első tíz sorokban a maradék kézirat-oldalakon (17-21).

Ki lehet a beszélő?

Régóta vita tárgya, ki is lehet a titokzatos istennő, aki beszél a hallgatósághoz. A legtöbb tudós Sophiát nevezi meg, a Bölcsesség istennőjét –azonban ez tipikus hibának is mondható: ha gnosztikus-jellegű írás és istennő szerepel benne, akkor az ex catedra Sophia. Szóba jöhet még Pronoia, mint látni fogjuk, de ez is csak spekuláció lehetne.

Ugyanakkor az elemzésből kiviláglik, hogy egyértelműen nem lehet gnosztikusnak nevezni az írást, sőt, egyáltalán nem lehet egyértelműen meghatározni a műfaját.

Saját meglátásom szerint az önjellemzések alapján nem Sophia, hanem Ízisz az isteni beszélő, pontosabban Ízisz, Sekhmet és Bastet istennők szinkretikus istensége, a kr.u. 3. századi Ízisz-misztériumok istennője.

A szöveg lehetett egy beavatási szertartás fő szövege is, melyet a papnő, mint Ízisz adott elő a hallgatóságnak –s akik e szöveg hallgatása és megértése révén kerülhettek tovább a bensőbb titkok felé.

A Mennydörgés egyedisége

A magyar fordítás és a kommentár G.W.MacRae fordítása alapján készült.

Nag Hammadi Kódexek, V,2-5 és VI;

Berlini Papirusz 8502,1 és 4, ed. D. Parrott,

Leiden: E. J. Brill, 1979, 231-55, kritikai referenciaként G. W. MacRae angol fordításához, a The Nag Hammadi Library in English-ben, ed. J. M. Robinson, 271-277;

B. Layton, The Gnostic Scriptures, NY: Doubleday, 1987, 80-85

A költemény elrendezése R. Unger „Zur sprachtlichen und formalen Struktur des gnostischen Textes ’Der Donner: der vollkommene Nous,’”-t követi. Oriens Christianus 59 (1975) 78-107.

A Mennydörgés, a Tökéletes Elme a Nag Hammadi kódexekben található költemény (NHC VI,2). Stilisztikailag három stílusból áll: hasonlóan a héber bölcsesség-írásokhoz, vagy az Ízisz(Aset)-aretalógiákhoz és a platoni dialógusokhoz. Ezeket a stílusokat váltakozva használja. Vallási szempontból nehéz meghatározni a szöveg forrás-tradícióját. Nem mutat be kizárólagosan zsidó, ortodox keresztény, vagy gnosztikus keresztény témákat, és egy ismert gnosztikus „mítoszra” sem utal.

A mű egy női istenség/istennő párbeszéd formátumú kinyilatkoztatása, aki egyes szám első személyben és második személyhez beszél.

És éppen ez a személy-váltakozás az, ami közelebb visz minket a szöveg megértéséhez és kapcsolódási pontokat találhatunk a bibliai Bölcsesség szövegekkel (pl., Péld 8, Préd 7-8, 1 Enoch 42). A Mennydörgés kiválóan kombinálja a különböző stílusokat a paradoxonok és antitézisek által, amik miatt gyanítható a görög eredet.

Tartalmát és formáját tekintve a Mennydörgés más Nag Hammadi kódexekben található írásokhoz is hasonlít: azon himnikus beszédekhez, ahol Pronoia nyilvánul meg (in Ap. John II,1:30,11-31,28); Protennoia (Trim. Prot. XIII,1); Sophia Zoe, az „Élet Évája” (in Orig. World II,5:114,8-15); és a spirituális Éva az Éva Evangéliumában (Epiph., Pan. 26.3.1). Csakhogy szemben ezekkel a szövegekkel a Mennydörgés nem „használ” közvetítőt, az istenség közvetlenül nyilvánul meg a hallgatóságának.

Egyedülálló tehát a szöveg, még a Nag Hammadi Kódexek között is.
A rövid bevezető után következzen maga a kinyilatkoztatás

Mennydörgés

(angol kritikai fordítás: G.W. MacRae)

„A hatalomtól küldettem el

És eljöttem azokhoz, kik elmélkednek rajtam.

És megtaláltak azok között, akik kerestek engem. (13,2-5)

Nézzetek rám, ti, akik elmélkedtek rajtam;

S ti hallgatók, halljatok engem!

Ti, akik rám vártok, fogadjatok magatokhoz engem.

És ne űzzetek el látásotok elől.

S ne tegyétek gyűlölködővé, sem hangotokat, sem a hallásotokat.

Ne legyetek tudatlanok felőlem, sehol és semmikor.

Legyetek éberek!

Ne legyetek tudatlanok felőlem. (13,5-15)

Mert vagyok az első és az utolsó.

Vagyok a tisztelt és megvetett.

Vagyok a szent és a céda asszony.

Vagyok a feleség és szűz.

Vagyok az anya és a leány.

Anyám tagjai vagyok.

Vagyok a meddő asszony, és az kinek számos fia van.

Vagyok a menyasszony, kinek násza nagyszerű, és nem vettem magamnak férjet.

Vagyok a bába, és az, aki nem szül.

Vigasza vagyok vajúdásaimnak.

Vagyok a menyasszony és a vőlegény.

A férjem az, ki nemzett engem.

Apám szülőanyja vagyok és nővére férjemnek.

És ő az én gyermekem.

Szolgája vagyok annak, ki alkotott engem és uralkodója utódaimnak.

De ő az, ki idő előtt [nemzett engem], a születés napján és ő az én utódom, kellő időben, és erőm tőle származik.

Vagyok a pálcája ifjúkora erejének, s ő az én öregkori botom.

S bármit akar, az történik velem.

Vagyok a felfoghatatlan csend, s a gyakran felbukkanó gondolat.

Vagyok a rengeteg hang szava, és a rengeteg alak megnyilatkozása (logosza).

Vagyok a kimondott nevem. (13,15-14,15)

Miért, hogy ti, akik gyűlöltök, szerettek engem?

És gyűlölitek azokat, akik szeretnek engem.

Ti, akik megtagadtok, hitet tesztek mellettem,

És akik hitet tesznek mellettem, azok megtagadnak.

Ti, akik igazat szóltok rólam, hazudjatok,

És ti, akik hazudtatok rólam, szóljatok igazat.

Ti, akik ismertek engem, legyetek tudatlanok felőlem; és azok, akik nem ismertek

engem, jöjjenek, hogy megismerjenek! (14,15-25)

Mert vagyok a tudás és a tudatlanság.

Vagyok a szégyen és a merészség.

Szégyentelen vagyok és szégyenkezem.

Erő vagyok és félelem vagyok.

Hadakozás vagyok és béke. (14,26-32)

Figyelmezzetek rám. (14,32-33)

Vagyok a megszégyenített és a hatalmas lény. (14,33-34)

Ügyeljetek szegénységemre és vagyonomra.

Ne legyetek gőgösek hozzám, mikor a földre hajítanak,

S akkor megtaláltok majd azok között, akik jönnek.

És ne bámuljatok meg a trágyadombon, és menjetek és hagyjatok ott, számkivetve.

S akkor megtaláltok a királyságokban.

És ne bámuljatok meg, mikor kidobnak azok közé, kik kegyvesztetté váltak, és a legjelentéktelenebb helyeken,

És akkor kacagjatok rajtam.

S ne űzzetek ki azok közé, kiket dicstelenül öltek meg. (14,34-15,14)

De én, én könyörületes vagyok, és kegyetlen vagyok. (15,15-16)

Legyetek résen!

Ne gyűlöljétek engedelmességemet,

És ne szeressétek önuralmam gyengeségemben.

Ne hagyjatok el,

És erőmtől ne féljetek.

Ugyan, miért nézitek le félelmemet,

És átkozzátok büszkeségem? (15,16-24)

Én vagyok az, ki minden félelmekben létezik, és merészség a reszketésben.

Vagyok az, aki gyenge, s jól érzem magam a hely gyönyörében.

Vagyok a bolond és vagyok a bölcs. (15,25-31)

Miért gyűlöltetek engem tanácsaitokban?

(Azért) Mert én csöndben leszek azok között, akik hangtalanok,

S meg kell mutatkoznom és beszélnem?

Miért gyűlöltetek akkor, ti görögök?

Mert barbár vagyok a barbárok között? (15,31-16,3)

Mert én a görögök bölcsessége,

És a barbárok igaz tudása vagyok.

Vagyok az ítélet, görögök és barbárok fölött.

Vagyok az, kinek képmása többszörös Egyiptomban,

És az, kinek nincs képmása a barbárok között.

Vagyok a mindenütt gyűlölt és a mindenütt szeretett.

Vagyok az, kit Életnek neveznek, ti pedig Halálnak.

Vagyok az, kit Törvénynek hívnak, ti Törvénytelenségnek.

Vagyok az, akit üldöztetek, s vagyok az, akit elfogtatok.

Vagyok az, akit szétszórtatok, és összeszedtetek megint.

Előttem megszégyenültetek és szemérmetlenek voltatok velem.

Vagyok az, aki nem tart ünnepet, és vagyok az, akinek ünnepe rengeteg.

Én, én istentelen vagyok, és vagyok az, kinek Istene többszörös.

Vagyok az, ki fölött elmélkedtek, és vagyok az, akit megvetettetek.

Tanulatlan vagyok, és ők ezt tanulják tőlem.

Vagyok az, akit semmibe vettetek, s elmélkedtetek fölöttem.

Vagyok az, aki elől elrejtőztetek, s az, ki előtt felbukkantok.

De valahányszor elrejtitek magatokat, én magam fogok megjelenni.

Mert valahányszor felbukkantok, én [rejtőzöm el] előletek.

Azoknak, akiknek […]

[…]

[…] érzéketlenül

Vegyetek engem […] [megértés] a fájdalomból.

és vegyetek engem magatokhoz a megértésből [és] fájdalomból.

Vegyetek engem magatokhoz a szégyenteljes helyekről és a bűnbánatból.

És szerezzetek meg azoktól, akik jók maradtak a szégyenletességben is.

Szégyentelenül, ragadjatok magatokhoz szégyentelenségben;

És szégyentelenül szégyenkezve hibáztassátok tagjaimat magatok között.

És jöjjetek hozzám, ti, akik ismertek engem, és ti, kik ismeritek tagjaimat.

Hozzátok létre a nagyokat a kicsiny első teremtmények között.

Lépjetek előre a gyermekkorhoz, és ne nézzétek le, mert kicsi és apró.

S ne vegyétek el a nagyságot részletekben a kicsinységből,

Mert a kicsinység a nagyságról ismerszik meg.

Miért átkoztok és tiszteltek engem?

Ti megsebeztetek és megkönyörültetek.

Ne válasszatok el az elsőktől, kiket ismer[tetek.

És] senkit ne dobjatok [ki,

és ne] hozzatok senkit vissza […]

…visszahozott titeket

és…[nem ism]eritek őt (17,4-18,5)

[Én…{Ismerem azt}] ami az enyém

[…] ismerem az el[sőket], és az utánuk következők ismernek engem.

De én vagyok a [tökéletes] tudat és a [{villámlás}] nyugalma.

Én vagyok a kutatásom tudása, és azok lelete, akik utánam kutatnak.

És azok parancsa, akik engem kérdeznek.

És az erőknek ereje az angyalokról való tudásom alapján, akik logoszom által küldettek el,

És az istenekről, kik idejük szerint a parancsom által,

És velem van, miáltal minden ember szelleme létezik,

És bennem van, miáltal a nők léteznek.

Vagyok a magasztalt és dicsért és a gúnyosan megvetett.

Vagyok a béke és miattam tör ki háború.

S vagyok egy idegen és egy honfitárs,

Vagyok a lényeg, s az, kinek nincs lényege.

Azok, kik együttlétemből jönnek a létezésbe, nem tudnak rólam,

És azok, akik a lényegemben vannak, tudnak engem.

Akik közel állnak hozzám, tudatlanok voltak felőlem,

És akik messze vannak tőlem, ismertek engem. (18,6-35)

Azon a napon, amikor közel vagyok [hozzátok, ti] messze vagytok [tőlem.

És] azon a napon, mikor [messze vagyok] tőletek, [közel] [vagyok] hozzátok.

Én [vagyok] [{mindeneken}] belül

[Én {vagyok, aki megismerhető}] a jellegekről

Én vagyok, aki [{megismerszik}] a szellemek teremtéséről, [{én vagyok}] a lelkek kívánsága. (18,35-19,8)

[Vagyok] az egyesülés és a felbomlás.

Vagyok a megmaradás és az elvesztés.

Vagyok a leereszkedés s ők feljönnek hozzám.

Vagyok az ítélet és a felmentés.

Én, én bűntelen vagyok, és a bűn gyökere belőlem származik.

Vagyok a bujaság külsőmben, s a szív önuralma bennem létezik.

Vagyok a hallás, mely elérhető mindenkinek, és a felfoghatatlan beszéd.

Vagyok a néma, aki nem beszél, és szavaim száma tengernyi sok. (19,9-25)

Hallgassatok engem szelídségben, és tanuljatok tőlem keménységben. (19,25-27)

Én vagyok az, ki felkiált,

És én vagyok, ki a földre vettetik.

Elkészítem a kenyeret, s az elmémet belül.

Vagyok a saját nevem tudása.

Vagyok az, aki felkiált, és aki figyel.

Megjelenek é[s {lepecsételt zárakon át}] besétálok [{az én házamba,}]

Pecsétje az én […]…[nak jele]

Én vagyok […] a védelem.

Vagyok az, akit Igazságnak hív[nak]. És veszélynek[…] (19,28-20,8)

Magasztaltok engem […], és suttogtok [ellenem].

Ti, akiket legyőztek,

Ítéljétek meg őket, mielőtt ők ítélnek meg titeket.

Mert a bíró és a pártosság bennetek lakozik.

Ha elítéltettek általa, ki fog felmenteni titeket?

És ha ő felment, ki lesz képes bebörtönözni titeket?

Mert ami benned van, ugyanaz, mint ami kívüled van.

És az, ki megformált téged kívül, benyomást tett róla bensődben.

És amit magad körül látsz,

Azt önmagadban látod.

Ez látható, és ez a te öltözéked.

Hallgassatok meg, hallgatók, és legyetek tanultak szavaimból ti, akik ismertek engem. (20,9-28)

Vagyok a hallás mely elfogadható minden esetben,

És a beszéd, mely megfékezhetetlen.

Én vagyok a hang neve, és a név hangja.

Én vagyok az írás jele, és a különbség megnyilatkozása.

És én …

[3 sor hiányzik]

[…] fény […] és […]

[…] hallgatók […] ti.

[…] a hatalmas erő.

És [{vagyok, aki}] nem fogja elmozdítani a nevet.

[…] aki alkotott engem

De én ki fogom mondani a nevét. (20,28-21,11)

Tekintsétek hát szavait, és minden írását, mely elkészült.

Figyelmezzetek hát, ti, hallgatók, és ti szintén, angyalok,

És azok, akik elküldettek,

És ti, szellemek, akik föltámadtatok. (21,12-18)

Mert én vagyok az, aki egyedül létezik,

És nincs senkim, aki megítélne engem. (21,18-20)

Mert rengeteg a kellemes forma, mely számos bűnben lakozik,

És féktelen tettekben és dicstelen szenvedélyekben és futó gyönyörökben,

Melyeket megfékeznek, míg kijózanodnak,

És fölrohannak a pihenőhelyükre.

S ott meg fognak találni engem,

És élni fognak és nem halnak meg többé megint. (21,20-32)

Csillagokból születtünk és a csillagok közé térünk vissza

Ahogy egyre fáradtabbak és kimerültebbek az emberek, úgy válik mind fontosabbá, hogy tudatosítsuk magunkban, honnan származunk. Míg a szellem, a lélek, a tudat esetében megannyi választ - és kérdést - találhatunk, addig a test esetében minden egyértelmű.
Csillagok unokái és nagyszülei vagyunk.

Valódi csillagoké, igen, azoké a hatalmas, világító égitesteké, amelyek a fény forrásai a mindenségben.

Amikor a naprendszerek kialakultak, csupán por lebegett az űrben - egykorvolt csillagok pora. Csillagporból lett a mi Napunk is, a Föld is, és rajta minden élőlény.

Tudjuk, hogy hacsak nem jön közbe valami, a Nap el fogja nyelni a Földet néhány milliárd év múlva. Élő bolygónk egy csillag részévé válik, s mikor a Napunk is kihuny és szertefoszlik, csillagpor fog az űrben lebegni, hogy aztán, ki tudja mikor, ismét egy csillaggá és bolygókká álljon össze.

"Minden férfi és minden nő egy csillag" LAvL I:3

Ennek az isteni kinyilatkozásnak természetesen más olvasata is van - mindenki a saját pályáján haladó, saját belső fénnyel bíró lény, aki a saját világának középpontja, éltetője és majdan felfalója is. 

Mégis, rendelkezik ezzel az értelemmel is.

Úgyhogy ha fáradt, kimerült, beteg vagy, nyúz az élet, a hétköznapok szürkesége és kilátástalansága maga alá gyűrne, jusson eszedbe:

Egykor csillag voltál és majdan ismét csillaggá leszel!

Thealógia, tudományos háttér, második rész: a világ meghódítása

A Nagy Istennő thealógiájának tudományos hátterét az előző részben kezdtük el vizsgálni. Folytassuk most egy felismeréssel:

A Nagy Istennő kultusza néhány évezred alatt szó szerint a fél világon elterjedt!

Bár a „neolit forradalom” évezredek alatt zajlott le, és Eurázsiában való elterjedése is több ezer évet vett igénybe, úgy tűnik, mindenütt Írországtól Indiáig, Skandináviától Észak- Afrikáig hasonló, vagy azonos alapvető szimbólumrendszer, és kultusz/vallás jelent meg, a korábbi Földanya-kultuszból kisarjadva. Eliade szerint ekkor alakul ki – a Földanya egyeduralkodóvá válásával – az a képzet, hogy az emberek, akárcsak a növények, a földből születnek, és haláluk után oda, tehát a Földanya méhébe, térnek vissza.[1]

Eliade is (f)elismeri,[2] hogy az anyai, női szakralitás már az őskőkorban fontos volt. A vénuszidolok jellegzetességeit magán hordozó Istennőszobrok a Kárpát- medencétől Krétáig, Anatóliától Indiáig mindenütt megjelentek,[3] a genitáliákat kihangsúlyozó szobrocskák pedig a predinasztikus Egyiptomtól Szírián, Mezopotámáin, Iránon és Kis-Ázsián át Trójáig, az Égeikumig, Ciprusig, Krétáig és Dél-Európáig mindenütt jelen voltak.[4] 

Lényeges, hogy szem előtt tartsuk, ebben a korban a földművelés egybekapcsolódott a Földanya (vagy Földanyák) kultuszával, amelyet a neolitikumi földműves emberiség közös vallásának tekinthetünk Eliade[5], Hahn[6], vagy éppen Neumann[7] szerint. 

Neumann szerint „a Szibériától a Pireneusokig húzódó hatalmas területen megjelenő [istennő-]szobrok arról tanúskodnak, hogy létezhetett egy egységes „világnézet”, amelynek a Nagy istennő volt a középpontjában. E kőkorszakbeli kultúra homogenitása független a szobrok származási helyétől”.[8] 


__________________________________
1 Eliade 2002a, 41.
2 Eliade 2002a, 41.
3 Eliade 2004, 117.
4 Eliade 2004, 118.
5 Eliade 2002a, 47.
6 Hahn 1980, 49-50.
7Neumann 2005, 111. skk.
8 Neumann 2005, 111.

Fedezzük fel az Ő nyomát...

Bárhova nézünk a világban, mindenütt megláthatjuk az Ő nyomát. A legtisztábban a még érintetlen természetben, az élő fákban, növényekben, az élő, csobogó vízben.

A Nagy Istennő második személye, az Anya maga a Föld, a Természet, átvitt értelemben az egész anyagi univerzum.

A patriarchális filozófiák és világképek éppen ezért tették meg negatívvá az anyagot, az Anya-g-ot, hiszen ami a világban megtalálható, mind Belőle, a Nagy Istennőből származik.
Minden fa, minden liget, minden kő, domb és hegy Rá emlékeztette az embereket.

Ezért kellett az anyagot lehúzó, rossz, sötét dolognak beállítani.

Sétálj ki a természetbe, ülj le egy patak partjára vagy fa alá, lélegezz mélyeket. Akkor kérdezd meg magadtól, hogy ami ennyire békés és élettel teli, ami táplál, fenntart és végül befogad, az miképpen lehetne lehúzó?

A fák is a földbe eresztik a gyökerüket, hogy az égig érhessen a lombjuk.

Thealógia, spirituális háttér, első rész. A szerelem a törvény

A Nagy Istennő thealógiáját részben spirituális, részben okkult, részben tudományos módszerekkel sikerült nagy vonalakban rekonstruálni.

Amikor tehát a Nagy Istennő tanáról beszélünk, kevés a sziklaszilárd bizonyosságú tény, és nagyobb részt következtetésen alapulnak az eredmények. Ezért bárki is foglalkozik vele, könnyen lehet, hogy olyan eredményre jut, amire más még csak nem is gondolt.

A következő bejegyzéseket úgy olvasd, hogy szem előtt tartod, nincsen nálunk a bölcsek köve – legfeljebb előrébb tartunk az utunkon.

Alapvetések

Nálunk nincsenek dogmák. A hit akkor teljesedhet ki, ha a gondolkodás szabad marad.

Vakhit helyett legyen tudatos elköteleződés, dogmák helyett megkérdőjelezhető hitelvek, lehajtott fejű megalázkodás helyett büszke, bátor élet.

Döntés – Gondolkodás – Bátorság

A Nagy Istennő Szerelme áthatja az egész Mindenséget. Ez a szerelem, lángoló, mindent tápláló és egyben tartó szeretet az alap. A szerelem a törvény.

A Nagy Istennő Szerelme az Ő Akarata által fakad a Forrásból időn és téren kívül, és az Ő Akarata által nyilvánul meg a téridő egészében.

Szerelem a Törvény – Szerelem az Akarat alatt.

Az Istennő áldjon mindnyájunkat!

Thealógia, tudományos háttér, első rész

A thealógia - a teológia mintájára - az Istennőről alkotott tan (thea-lógia) görög neve.
Mielőtt a thealógia ismertetésébe kezdenénk, érdemes a történelmi háttérrel és a szakrális szimbólumok eredetével foglalkoznunk előbb.

A neolitikus forradalomnak nevezett folyamat Kr.e. 9000 és 7000 között ment végbe. Kr.e. 10700 körül véget ért az utolsó nagy jégkorszak, ami révén olyan florikus és faunatikus változások mehettek végbe, amelyek miatt a vadászó-halászó életmód helyét fokozatosan átvehette a letelepedett, növénytermesztő, és nomadikus, vagy félnomadikus állattartó életmód.[1]

Az állatok háziasítása viszonylag korán megtörtént. Az anatóliai térség keleti felén, a mai Irán és Irak területén a Kr.e. 9. évezredben a birkát, és a kecskét domesztikálták, és Anatóliában történt a szarvasmarha háziasítása is az aurochból (Bos primigenius primigenius), azaz őstulokból, valamikor a Krisztus előtti 8. Évezredben.[2]

[Az i.e. 9000-ben elterjedt főbb kultúrák térképe az akkori földrajzi viszonyokkal. A Brit-szigeteket még földnyelv kötötte össze a kontinenssel, és a Fekete-tenger sem létezett - a helyén édesvizű tó hullámzott]

Santarcangeli írja, hogy „több, mint nyilvánvaló tehát az a feltételezés, hogy az anyagi cserét eszmék, hiedelmek, mágikus és kultikus ábrázolások, tehát szertartások egész körének cseréje is kísérte”[3] – a kereskedelem kiterjedtségére számos régészeti példa adódik, mint amilyen az Észak-Európában, sírmellékletként talált egyiptomi gyöngyök és földközi-tengeri kagylóhéjak, vagy az írországi, angliai, németországi, skandináviai forrásokból származó krétai és mükénéi arany.

Egy olyan emberi élettér alakult ki tehát, amelyben az állatok, materiális aspektusból szemlélve, már többek lettek, mint puszta zsákmány – társakká, idomítható, munkára fogható eszközökké, és mindig rendelkezésre álló nyersanyag- és táplálékforrássá váltak. Mindez törvényszerűen magával hozta a szakrális-kultikus szemlélet változását is. Anélkül, hogy kitérnénk a totemizmusra, vagy az újkőkor előtti vallásos életre, elegendő Hahn István összegzését elolvasnunk a változás mibenlétéről:

„Csökevényes formában éltek csak tovább a totemisztikus hiedelmek is… [a földművelés és háziasítás] megfosztotta az állatvilágot attól a titokzatos jelentőségtől, amely a totemisztikus hiedelmek alapját jelentette. Ehelyett a totemizmus másik, közösségteremtő és fenntartó oldala került előtérbe”.[4]

Az állatok tisztelete nem tűnt el, hanem nagyon is eleven maradt – azonban betagolódott az emberalakú istenek kultuszába, s a korábban is tisztelt vadállatok – medve, kígyó, oroszlán, galamb, keselyű, stb. – mellett immáron a háziasított fajok is a kultusz részeivé váltak: a kecske, a juh, a kutya, a szarvasmarha, stb. egyaránt a szakrális fennhatósága alá kerültek.[5] Számunkra a gondolkodásmód, szemlélet az, ami fontos, mert ez alapján megérthetjük, hogy a kígyó, vagy a bika miért válhatott az egyik legfontosabb kultikus állattá.

---

[1] Erről a korszakról az utóbbi években többek között Banning írt kiváló összegzést: Banning, E. B.: The Neolithic Period: Triumphs of Architecture, Agriculture, and Art. In: Near Eastern Archaeology 61. (4), 1998, 188-237. (Banning 1998). Egy húsz évvel korábbi tanulmány a társadalmi változásokra összpontosít: Bender, B.: Gatherer-Hunter to Farmer: A Social Perspective. In: World Archaeology 10 (2), 1978, 204-222. (Bender 1978).

[2] Walker – de Laet 1981, 108; Wilson, I.: Az Özönvíz előtt. Budapest, Gold Book, 2001, 92-93. (Wilson 2001).

[3] Santarcangeli, P.: A labirintusok könyve. Budapest, Gondolat, 1970, 111. (Santarcangeli 1970).

[4] Hahn 1980, 53.

[5] Hahn 1980, 56-57.

Jöjj velünk a Nagy Utazásra

A blogot azok számára indítottam, akik hozzám hasonlóan a Nagy Istennőben hisznek.
A mi vallásunk ősibb minden vallásnál.
Mi alkottunk először szervezett spirituális közösséget.
Mi alkottuk meg először a spirituális szabályokat.
Mi alkottunk először "thealógiát" az Istennőről szóló tanokat.
Mi emeltünk először templomokat.
Mi tájoltuk először szent helyeinket Kelet felé, a tavaszi napéjegyenlőséghez igazítva.

Mi alkottunk először civilizációt Anatólia akkor még zöldellő völgyeiben.

Azóta számtalan évezred telt el, és az Istennő hite részben beolvadt az újabb vallásokba, részben búvópatakként rejtezett el a tudatlanok, a rettegők elől.

Így vált az Istennő hite és a Róla szóló tan rejtetté, okkulttá.

A korok változnak, és az utóbbi évtizedekben tudományos, spirituális és laikus közegben is mind inkább felfedi magát az őslényeg.

Tarts velem, velünk, fedezzük fel együtt a Nagy Istennő tanításait.