Augusztus 1.: Lammas (Lughnasadh) ünnepe

Agusztus 1-én (a kelta szokásoknak megfelelően: július 31. napnyugtával kezdődik az ünnep) tartják az őshitűek (meg a wiccák) a gabona, az aratás, a termékenység, az új kenyér ünnepét. A kelta év utolsó negyedének kezdetét jelzi. A három aratóünnep közül az első. (A másik kettő: Mabon és Samhain. Az év körforgásában egyébiránt nyolc kiemelt kelta ünnep van). A most kezdődő ciklus vége az, amikor behajtják a nyájat a mezőkről. Az ünnep egyúttal a nyár végét és az ősz kezdetét jelzi.
A kelták lakta vidékeken ilyenkor érett be a termés, ekkor kezdték el a gabonát learatni, a termést betakarítani. A Lammas az aratás kezdete és az új kenyér megszentelésének az ünnepe, ezt a hagyományt vette át később a katolikus egyház is.

Forrás

Lughnasadh* eredete

A hagyomány úgy tartja, e nap Lugh** halálának ünnepe (a kelta világkép szerint a halál egyben újjászületés is, tehát a temetési szertartás gyász- és örömünnep is egyben.) Valójában azonban nevelőanyja, Taillte halálának megemlékezésére rendelte el a napisten.
Lugh minden mesterség feltalálója. A pénzkeresés, a kereskedelem, a mesterségek, mágusok, harcosok, kézművesek, utasok, vándorok istene.
Itt találkozókat tartottak, sokan összegyűltek, cserekereskedelmet folyattak, lóversenyeket, atlétikai versenyeket, különböző játékokat és mesterségbeli versenyeket és szertartásokat rendeztek, és nagy lakomát tartottak a nyári aratás első terméseiből.
Az ünnep eredetileg tizenöt napon át tartott. Az utolsót 1169. augusztus elsején tartották, az utolsó Nagy Király, Ruraigh Ó Conchobar uralkodása idején.
Egyéb nevei: Sun, Lammas, Lughnasa, Lunasa, a zöld kukorica ünnepe, első aratás, Ceresalia, augusztus estéjé, Elembiuos, Cardenas ünnepe, az új kenyér ünnepe, Tailltean játékok, Teltain Cornucopia(Strega), aratási otthon, Thingtide (teuton), Laa Luanys, Elembious.


* ejtsd: Lúnaszá; a gael nyelvben augusztust jelent.
** Jankovich Marcell a Jelkép-kalendáriumban így ír róla: "A Lug név kapcsolatban állhat a latin lux = „fény”, lucus = „szent berek”, lugeo = „gyászolok” szavakkal, külön-külön és együtt. Van, aki a sumer lug = „fiú” szóból származtatja, de tagadhatatlanul összefügg a germán tűzisten, Loki (Loge) nevével. Lugot Llew Llaw Gyffesszel, a „Biztoskezű Oroszlánnal” is azonosítják, aki a régi briteknek amolyan Héraklész-féle istene volt. Llew „oroszlánt” jelent (l. latin leo, angol lion), s ez a jelző Lugot is megillette. ... „Sokoldalúnak” is nevezték, mivel ács, kovács, harcos, hárfás, költő, történész és mágus volt egy személyben. Annak alapján, amit tudunk róla, Triptolémosz ír megfelelőjének tűnik: neki is vannak napisteni, marsi, szaturnuszi és merkúri tulajdonságai. A hagyomány szerint augusztus 1-jén halt meg, az időpont még a gabona-, illetve kenyéristenek vonásaival is megajándékozza."

Forrás

Lughnasadh kapcsolata a görög mitológiával

A görög mitológiában Démétér, a gabonaistennő ilyenkor kezdi el kétségbeesetten keresni leányát, Perszephónét, akit Hádész rabolt el az alvilágba fondorlatos módon. Empedoklész Hádészt a Tűz elemhez köti, és Perszephónét a Vízhez. Titkos házasságuk teszi őket az Alvilág Királyává és Királynőjévé, egyesülésük pedig az ellentétek alkímiai mennyegzője. Hádész a Központi Tűz Ura, Perszephóné pedig az Oldás Úrnője.

Forrás

Mit érdemes ma tenni? 

Szakíts magadnak egy kis időt arra, hogy csendben végiggondolod az életedben lejátszódó folyamatokat. Válaszd ki azokat, amelyek bizonyosan nincsenek felfelé futó ágban, vagy amelyek szomorúságot és veszteségeket hoznak. Kérdezd meg magadtól, hogy kellenek-e egyáltalán, s hogy érdemes-e további energiát, időt, odafigyelést pazarolni rájuk. Ha nem, végezd el az elengedés rituálét.

Forrás

Mágikus lehetőségek

Lughnasadh alkalmából a következőket ajánljuk:

Füstölők: szantálfa, rózsa, aloé, tömjén, aloéfa, csipkerózsa, rozmaring, kamilla, eukaliptusz, kukorica, golgotavirág, szegfűbors, vanília

Eszközök: kard

Kövek: citrin, malachit, borostyán, sárga gyémánt, peridot, aventurin, szardonix, macskaszem, arany topáz, agát, obszidián, rodokrozit, tiszta kvarc, márvány, gránit, karneol, mágnes

Fémek: bronz, arany

Szimbólumok: csuhébaba, gyékényszőttes, szalmafonás, búzakéve, kukoricacső, magok, kenyér, telihold, búza, napraforgók, gomba, bőségszaru, kenyérkosarak, dárda, üst, kasza, sarló, learatott növények, isten-formára mintázott sütemények, fallikus szimbólumok, szalma

Színek: sárga, narancs, zöld, barna, arany, szürke, vörös, bronz, cserszín, lila, gesztenyebarna

Ételek: kenyér, házi kenyér, almabor, fekete bogyós ételek, lepények, zselék, rizs, gyógyteák, kukorica, bogyóval készült piték, minden ekkori étel, árpasütemények, magok, vadalma, bárányhús, bodzabogyó bor, legyezőfű tea, gomba, burgonya, áfonya (és vele készült ételek)

Növények: mindenféle gabona, szőlő, fekete bogyós gyümölcsök, napraforgó, hanga, magyal, kukorica, rozs, búza, ginzeng, arabmézga virágai, szeder, vadalma, körte, aranyvessző, bazsarózsa, sarkantyúka, lóhere virága, cickafark, kunkor, verbéna, vízi kender, pipacs, búzavirág, rózsa, murok, mirtusz, selyemkóró, ír moha, fokhagyma, hagyma, menta, aloé, bazsalikom, almalevél, eperlevél, málna, áfonya, fekete üröm, komló, zab, mogyoró, fekete nadálytő, büdöske, bodza, kőris, kámfor, boróka, mandragóra, majoránna, kakukkfű, berkenye

Állatok: szarvasmarha, kakas, kentaurok, főnix, griffek, baziliszkusz

Használható: kenyérsütés, első gyümölcsök leszedése, asztrológia, napistenek tisztelete, az első aratás megünneplése, gyümölcsözés, változás, transzformáció, beérés, összekötés, karrier, egészség, pénzszerzés, bőségvarázslatok, nap meditációk, játékok, kenyértörés, csuhébabák készítése, növények begyűjtése varázslatokhoz, lakomázás, versenyek, lándzsadobás, virágok gyűjtése koszorúkhoz, kardviadalok, küzdősportok, összeházasodás, próbaházasságok, ház (lakás) mágikus védelmének megújítása 

A Hagyomány a szent liget Életfája

A hagyomány olyan, mint egy fa, mert a tradíció nem kőbe vésett, szilárd rendszer. A hagyomány egy fa, amely hajlékony, mégis önmaga marad. Apró magból kel ki, és ha kedvező talajra lel, táplálják és óvják, hatalmassá terebélyesedik. A tradíciót nem elég követni, táplálni is szükséges. Időnként ágát veszíti, de újra és újra kizöldül és meghozza termését. 

Ám minden fa a maga fajtája szerint terem.

A Hagyományt őrizzük és megéljük, ezáltal – általunk – marad élő és rugalmas. A tartást belső értékrend adja, a védelmet külső hitrendszer alkotja. A hagyomány transzmateriális entitás; olyan létező, amely túl van az anyagi léten, tisztán szellemi; mégis létezik egy élőlény, amellyel tökéletesen analóg: ez pedig a fa.

Kép forrása

Minél több a fa, annál nagyobbra nő az erdő, de a fák versengenek is: egymás rovására növekszenek, ugyanakkor egymást táplálják. Ha egy fa megöregszik és kidől, és halála által más fáknak lesz táptalaja. Közben megannyi termést hoz, és újabb fák sarjadnak ki az által hozott magokból.

Éppen úgy, mint a hagyományok.

A fákat eleinte óvni kell, gondozni, ápolni, és ahogy növekszik, úgy terebélyesedik, erősödik – egyszersmind rugalmatlanabbá, nehézkesebbé válik. Az évtizedek, évszázadok múlásával a fák olyannyira megkérgesednek, annyira kihal belőlük az élet, hogy egy kisebb vihar kidöntheti őket.

Éppen úgy, mint a hagyományok esetében.

De egy hagyományt meg lehet újítani. És csak rajtunk áll, mennyire járunk sikerrel. Az Égiek minden segítséget megadnak, amennyiben kérjük és cselekszünk is.

Ezért mondjuk, hogy az Istennő hagyománya a szent liget Életfája. Mert ez a tradíció éltető gyümölcsöt terem, amely által új életre kelhetünk. Rajtunk áll, szakítunk-e a terméséből.

A vörös sátor - filmajánló

A régi idők asszonyai a vörös sátorban mesélték el egymásnak titkaikat.
A holdtöltekor, a szülés és a gyermekágy idején együtt töltött napokon osztották meg egymással az asszonyi tudást születésről és halálról, szerelemről és szexről, örömről és fájdalomról.

A vörös sátor lapjain Dína meséli el anyjának és nagynénjeinek sorsát. Ráhel, Lea, Zilpa és Bilha egy-egy női tulajdonság a szépség, a szorgalom, a gyakorlati érzék, a beleérző képesség megtestesítői: az ő érzelmileg túlfűtött történeteikből megismerhetjük a hétköznapok nehézségeit és csodáit is.

Dína életéről csak néhány szomorú sorban emlékezik meg a Teremtés Könyve. A vörös sátorban öregasszonyként emlékszik gyermekkorára és ifjúságára, mesél szerelméről és meneküléséről, arról, hogyan lett Egyiptomban híres bába, és hogyan találta meg öreg korára a nyugalmat társa mellett.
A vörös sátorban minden együtt van, ami izgalmassá tehet egy könyvet: szerelmi örömök és csalódások, családi bonyodalmak, érzelmi viharok. Egy ősi történet, amely a ma asszonyaihoz és asszonyairól is szól.

A tv sorozat mellett film is készült az eredeti regényből. A filmet itt tudjátok megnézni

Nyári napforduló, avagy az Istennő egyik szent napja

Az ősi hagyományokban két fontos időpillanat találkozása a mai nap: a nyári napforduló, Szent Iván éjjele, a Walpurgis Nacht az év leghosszabb nappalát és legrövidebb éjjelét jelenti. Ahogy a téli napforduló a Kara-csún, azaz a "sötétség fordulója", amikor a sötétségen erőt vesz a fény, úgy a nyári napforduló a Fény győzelmének legtisztább megmutatkozása. A telihold erre a maga csodálatos, teljes ragyogásával pedig éjszaka, a sötétség óráiban erősít rá.
Ezen a napon az északi félteke leghosszabb nappalát és legrövidebb éjszakáját élhetjük meg évről évre.

2016. június 20-án nappal és éjjel egyaránt Fény tölti be a világot! 

Nyári napforduló Stonehenge felett

2016 első fele megpróbáltatásokkal, nehézségekkel teli időszaka most véget ér és egy teljesen új időszak következik. A gyógyulás, a teljessé válás, a tisztaság ideje. Nyárközép (Midsummer), azaz Szent Iván napja a skandináv és az északi országok nagy részében nemzeti ünnep, és számukra az év egyik legfontosabb napja.

A nyári napfordulót számos más néven is ismerik: Szent Iván-nap, Szent Iván-éj, Keresztelõ Szent János napja, "virágos" Szent János napja, Alban Hefin (druida), Alban Heruin ("A Part Fénye": a "Föld Fénye" és a "Víz Fénye" - azaz a két napforduló közti ünnep), verbéna-ünnep (spanyol), Tölgyünnep (kelta).

A kelta neve Litha, amely Liða, szász gabonaistennő nevéből ered. Ő Ceres a rómaiaknál és Démétér, azaz Dia Mater, az Istenek Anyja a görögöknél.

Az eredeti szertartások, mind a keleti puszták messzeségébe vezetik tekintetünket. A fény teljességének ünnepe, ahol a lélek szakralitása megerősödik, és közelebb kerül a Teremtőhöz. Széles körben tartottak rítusokat és rituálékat a legrövidebb éjszaka, a természet, és a fák tiszteletére. A tűzfesztiválok és a szerelmi mágia, varázslás és bűbáj éje volt ez.

A nyári napforduló éjjelén történő tűzgyújtás a fény, az élet továbbvitelét jelenti az éjszaka, a sötétség idején

A nyári napforduló ünnepe az életet, a termékenységet, és a szoláris értékek győzelmét tükrözik. A kereszténység is átvette az ősi pogányok ünnepeit, és egy szent nevéhez kötötte. Ő a titokzatos Szent Iván, akiről annyit legalábbis mindenki tud, hogy van egy róla elnevezett éjszaka.
Azonban a szoláris értékek nem jelentik egy ősi napisten hitét! A Nagy Istennő kultuszában a Nap az Istennő gyermeke, amely fényével megtermékenyíti a világot és biztosítja az újjászületést.

Minden más, amit ekkor cselekedtek, vagy munka, amit ekkor végeztek, bűbájos hatású volt: a patakok mellől ekkor begyűjtött virágoknak és gyógynövényeknek gyógyító hatást tulajdonítottak, a forrásokat és kutakat kitisztították és feldíszítették erre a napra. Mindezt azért, hogy növeljék a termékenységet, és a kutakban-forrásokban lakó szellemeket kiengeszteljék. Az ezen a napon szedett növények gyógyító és fertőtlenítő hatással bírtak mind az emberekre, mind az állatokra, de még a földekre is. Ez az időszak volt leginkább alkalmas a házasságok megkötésére, hiszen rengeteg szerelmi praktika és bűbáj kapcsolódik még az ünnephez.

Természetesen a későbbi korok vallásai rátelepedtek erre a szent napra, ahogy a téli napfordulóra vagy a tavaszi és észi napéjegyenlőségre is. Ám a valódi ünnep, az igazi szakralitás átsüt a hamis felszínen, a hazug álarcokon, az ókori és jelenkori Istennő-tagadó vallások miazmás paravánján!

A nyárközép napja az éves tevékenységi kör jelentős napja az újkőkorszak, a Nagy Istennő civilizációteremtő kora óta. A nyári napfordulót a kezdetektől tisztelték, de később is megünnepelték a kelták, a germánok, a szlávok, és az északi népek szinte mindegyike.Papjaik-druidáik a Föld és az Ég nászának tisztelegtek. Mivel pedig az ünnep szimbolikája a fény és a világosság győzelmét fejezte ki a sötétség és a halál felett, az egyház is élt ezzel az eszközzel, és erre a napra helyezte Keresztelő Szent János születése napjának ünnepét.

Azonban mi tudjuk, kit ünneplünk, melyik valódi istenség élő kapcsolatát a világgal és benne velünk: A Nagy Istennőét!

Ma éjjel gyújtsunk tüzet, akár egy gyertya formájában is, és mondjunk köszönetet a Nagy Istennőnek a gondoskodásáért!

Lehet, hogy porszem vagy a mindenségben, de értékes porszem!

Nézz fel az égre. Nagyjából ötezer csillagot láthatsz szabad szemmel (már persze ha a teljes eget láthatnád egyszerre). Ezek között rengeteg valójában a galaxis, sőt galaxis halmaz. Csak a mi galaxisunkat legalább százmilliárd csillag alkotja, többségüknek bolygói is vannak. Valószínűleg több bolygó van a világmindenségben, mint csillag és ez azt jelenti, hogy sok trilliárd bolygó létezik. Ezen bolygók közül ha csak minden egymilliárdadikon alakult ki élet, akkor is sok millión van valamilyen életforma. De lehet, hogy akár minden tizediken is van élet, ha a naprendszerünk tekinthető etalonnak. Valószínűleg a kettő között található a tényleges száma az élő bolygóknak.

 

 

Ez pedig azt jelenti, hogy a Földünk egyike csupán az életet hordozó bolygónak és nem az egyedüli.

 

De bárhogy is, a tudósok és ateisták által irányítatlan, tervezés nélküli, céltalannak mondott folyamatok évmilliárdok során a csillagport úgy alakították, hogy most fel tudsz nézni az égboltra, bele tudsz borzongani a végtelen nagyságába, képes vagy magadat apró, jelentéktelen, porszemnél is kisebb porszemnek érezni.

 

Ne tedd! Gondolj inkább úgy magadra, mint sok milliárd év munkájának eredményére. Bármennyi lakott világ is van a mindenségben, közel és távol ez az egyetlen, és te abban a helyzetben vagy, hogy passzív anyagcsomó helyett tudatosan, alkotó lényként képes vagy azt mondani: valamit megteszek vagy nem teszek meg, mert helyesnek/helytelennek ítélem. 

 

Nem hiszel egyáltalán semmiféle istenségben? Akkor ne tedd. Viszont ismerd fel azt, hogy ahhoz, hogy most ezt elolvastad, a valószínűtlenségek olyan gigászi, évmilliárdos sorozatára volt szükség, amelyhez annyi nullát kéne a nullát követő tizedesjegy után tenni, hogy kifogyna a tinta a patronból, mire kinyomtatnád...

 

Bármit is gondolsz magadról, tudd, sok milliárd év sok milliárd létezője küzdött azért, hogy te most és itt lehess. Értékes vagy! Mosolyogj :)

 forrás: morrighan.hu

Az egó legnagyobb trükkje amikor elhiteti, hogy már nincs többé

Mottó:

"Az egó legnagyobb trükkje amikor elhiteti, hogy már nincs többé" 

- Fr. Areion

Ritkán osztunk meg másoktól anyagokat, ez a gyöngyszem azonban igenis nagyobb nyilvánosságot érdemel:

"https://tudaticunami.wordpress.com/2016/03/09/kiigazitas-einsteinhez/"

A szerző nyilvánvalóan nincs tisztában a relativitás elmélettel. Ráadásul olyan állítást köt Einsteinhez, amelynek vajmi kevés köze van az elmélet transzfizikai vetületéhez.

Az külön bájos, hogy a saját maga relatív igazságát, amely egy pszeudokeresztény világkép, abszolút igazságnak tünteti fel.

Ami a legszebb, bár nem mondja ki, de egyértelművé teszi: ő maga, a szerző az "1%-ba tartozva Tudati Világosságot, ÉRTelmét és Fényt igyekszik becsempészni e tudatilag sötét világba, a földi lélekcsapda börtönbe".

Van itt minden, ebben a jól megszokott ezospiri maszlagban: platonizmus (földi lélekcsapda/börtön), gnoszticizmus, és persze kiválasztottságtudat.

Kedves "Tudatfodor", amíg a kiválasztottak közé sorolod magad, sosem fogod elfogadni: te is az egódból beszélsz és a te igazságod is relatív.

Amúgy van abszolútum - ám azt a véges tudatok kizárólag a Forrásba való visszatéréskor és elvegyüléskor, azaz a Nirvánát elérve tapasztalhatják meg.

Majd megérted :)

Az Istennő civilizációja - feminista vágyálom versus a valóság

Romantikus vágyálom

Évtizedekig tartotta magát az az elmélet Robert Graves, majd Marija Gimbutas nyomán, hogy az újkőkorszak kezdetével az őskori Nagy Anya kultusza kivirágzott, összetett rendszerré vált, ami alapvetően békés, gyümölcsöző vallás volt. Az őscivilizáció erre a vallásra-világképre épült.

A földművelő, állattartó, letelepedett életmóddal együtt terjedt el az egész világon a Nagy Istennő vallása, mindenhol békés, boldog aranykort hozva el – az ókori írók, mitográfusok ennek a régi kornak az emlékét őrizték meg az aranykor mítoszokban és legendákban.

Ezt az őscivilizációt matriarchátus jellemezte, a nők irányítása alatt virágzottak az első társadalmak. Csakhogy még az ókor kezdete előtt felbukkant a harcias, agresszív, pusztító-hódító patriarchátus (főként az indoeurópai és sémita népek ősei által képviselve), amely mindenütt erőszakkal átvette a hatalmat és ezzel megkezdődött a lassú hanyatlás az ókorban.

Győzedelmes nőuralom

Graves, Gimbutas és követőik elméletét támasztotta alá az az általános ókori megfigyelés nyugaton és keleten, hogy már véget ért az Aranykor, sőt az Ezüst és Bronzkor is, és beköszöntött a Vas Kora, avagy a Kali Juga.

Ez az elmélet, amely magvát tekintve a békés matriarchátus és a harcias patriarchátus küzdelme, a mai napig követőkre talál, főként a feminista mozgalmakban.

Csakhogy a régészet egészen más képet fest.

Istennők

Lotte Motz (The Faces of the Goddess) és más kutatók nyomán azonban ez a kép végtelenül hamisnak bizonyult. Egyfelől a legtöbb anyaistennő nem egy közös Anyaistennő képzetéből ered, hanem több különböző ősistenségből és a legtöbb vallásban és mitológiában nincs közük a növények termékenységéhez – ellenkezőleg, Amerikában és a Közel-Keleten is férfi istenségek voltak felelősek a növények (és állatok) termékenységéért.

Az anyaistennők az ismert mitológiában az istenek és emberek termékenységéért, az isteni és emberi utódok születéséért feleltek.

Ráadásul ezen istennők a legritkább esetben békések. Cihuacoatl, aki a Tollas Kígyót szoptatta és segített az emberiség megteremtésében, emberáldozatot követelt. Kübelé, az anatóliai Nagy Istennő, akinek Attisz volt a párja, semmiféle aspektusában nem kötődik az anyasághoz, sőt a papjai – Attiszt imitálva – eunuchokká váltak. Ez sem vall éppen termékenységre.

Azt se feledjük, hogy a Közel-Keleten, Egyiptomban és Anatóliában is a háborúnak eredetileg istennője volt. Anat, Inanna/Ishtár, Sekhmet, sőt maga az őssárkány Tiámat is mind harcos istennők.

A következőkben igyekszünk választ adni mindezen jellegzetességekre, és be fog bizonyosodni, hogy az igazság máshol van.

Szentélyek

Az őskori szentélyeket egy ideig úgy hitték, a ley-vonalakra építették. Ezzel szemben az az igazság, hogy csak a szent helyek egy része épült ilyen egyenesekre és metszéspontokra.

Megalit vonalak

Az is meghaladott elképzelés, hogy a megalithikus szent helyek mind Anatóliából származnak – a jelenlegi leletek alapján úgy tűnik, előbb jelentek meg Európa nyugati partvidékén és a Brit szigeteken: i.e. 4500 körül Spanyolország és Franciaország partjainál, 4300 körül Angliában, 4200 és 4100 táján Írországban és Skóciában, majd 3900 körül Dánia és Portugália térségében is felépülnek az első megalithok, és 3400 táján Hollandiában is.

A megalitok terjedése

Talán mondhatjuk, hogy ugyanaz az őscivilizáció, amely Göbekli Tepénél állóköves templomot emelt i.e. 10000 körül, és Máltán felépíti az istennőt formáló templomokat, évezredeken át nem emel újabb megalitikus szentélyeket – ám valószínűbb, hogy a partvonalak beljebb kerülésével elvesztek az időközben emelt szent helyek.

Erre az egyik legkiválóbb bizonyíték a 2015-ben, Szicíliától 37 kilométerre, a tenger mélyén, 40 méterrel a felszín alatt talált monolit.

Afrikai kapcsolat

Háborúskodás

A békés, nyugodt aranykort leghatásosabban a számtalan újkőkori erődítmény és csatanyomok cáfolják. Emberáldozatok, fegyverek, eltérő társadalmi státusz – mindezt azt bizonyítja, hogy legalábbis az újkőkori települések állandó harckészültségben kellett éljenek.

Hogy erre a halászó-vadászó-gyűjtögető hordák vagy belső ellenségesség miatt volt-e szükség, esetleg mindkét okból kifolyólag, nehéz megválaszolni. Az biztos, hogy a korai szakaszban jóval kevesebb harci cselekmény zajlott, mint a középső újkőkor idején.

A Lengyel és Tiszapolgár térségében végzett ásatások azt mutatják, hogy a vadászat, a harc, sőt a kereskedelem is elsősorban férfiak feladata volt. Női munkának számított az agyagművesség és a sütés – vad- és háziállatok viszont kizárólag férfi sírok mellékletei lettek.

Kiterjedt kereskedelem folyt az egyes települések között, és ha az erődítéseket is ide számoljuk, azt mondhatjuk, hogy az újkőkorban sem a letelepedett életmódot folytató Istennő-hívő közösségek, sem a kereskedelmet bonyolító egyes emberek nem érezhették magukat biztonságban – más emberek miatt.

Vadállatok ugyanis csak nagy éhínség idején mennek emberlakta területre, és miattuk felesleges lett volna nagy sáncokat építeni.

[European Prehistory by Sarunas Milisauskas (Academic Press, 1978)]

Szobrok és szemek

Az istennő-szobrok esetében is két álláspont ütközik: az első a folytonosságot emeli ki, amely szerint az őskőkor vénusz-szobrai és az újkőkor számtalan női szobrocskája ugyanannak az Istennőnek a képmásai.

Peter Ucko [Anthropomorphic Figurines of Predynastic Egypt and Neolithic Crete] azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy számos szobornál megállapíthatatlan a nem, illetve elég sok férfi szobrocskát is találtak, továbbá sok szobrocska a méreténél fogva akár gyerekjáték is lehetett – az egyiptomi agyagszobrocskák, amelyek egyértelműen játékok, feltűnő hasonlóságot mutatnak az őskori kőszobrocskákkal. A lányok pedig minden általunk ismert korban a világ minden táján szerettek és szeretnek babázni.

Hasonlóképpen, a spirálban szemet látni, és azt állítani, hogy a spirál mindenütt úgy jelentette az Istennő szemét, mint később a hajók, szobrok, domborművek esetében a ténylegesen ábrázolt szem, tarthatatlan elképzelés.

A szimbólumok fejezetében választ adunk a valós jelentésükre – amelyből ki fog derülni, hogy ezek vallási-szakrális és mágikus jelképek, amelyek összetett gondolati egységeket fejeznek ki.

Ruth Whitehouse ['Megaliths of the Central Mediterranean' in Renfrew, The Megalithic Monuments of Western Europe] Olaszország, Szardínia és Korzika szoborköveit vizsgálta még és alig, vagy egyáltalán semmilyen nyomát nem találta feminin karakterisztikának, mi több, sok esetben éppen, hogy fegyvert viseltek.

David Trump ['Megalithic Architecture in Malta'] a máltai szobrok között talált elképesztően kevés női szobrot, a többség kiltet viselő, lapos testű, androgün szobrocska volt.

Földművelés és állattartás

Az állatok háziasítása és a földművelés sem női munka volt. A Nagy Istennőtől származtatták például a görögök, de jellegzetesen férfi feladatnak számított mindkettő, olyannyira, hogy az állatok és növények termékenységéért is férfi istenségek feleltek mindenütt az ókorban.

Ökrökkel szántani igazi izmokat igénylő, nehéz fizikai munka

Vajon szakrális hatalomátvétel történt, vagy ami valószínűbb, eleve nem a Nagy Istennő fennhatósága alá tartoztak ezek, hanem – ezen istenségek közös jellemzője alapján – a Fiúhoz.

Mivel az állattartó népeknél a nők mindenütt alárendelt szerepet játszanak a társadalomban, ugyanakkor a tudó nők, sámán asszonyok kiemelt megbecsülésnek örvendenek, továbbá az ókori civilizációkban a Közel-Keleten és Egyiptomban, majd a hellén kultúrán belül is jelentős társadalmi státusszal bírtak a papnők és prófétanők, összességében azt állíthatjuk, hogy:

Az újkőkori Istennő-hívő társadalomban a nők nem voltak egyenrangúak a férfiakkal, de a nők szellemi vezetőkké válhattak, akik jelentős hatással bírtak a társadalom egészére.

Női alávetettség

Az egyenlő, békés, nők vezette társadalom hamis képe tehát elvetendő. Azt is érdemes fontolóra venni, hogy a női szakrális-spirituális befolyás mellett épült fel az újkőkorszak őscivilizációja. Ha a papnők, jósnők, sámán asszonyok érdekében állt volna egy női világi vezetés, vagy a női egyenlőség, megtalálják a módját, hogy megalkossák.

Sokkal valószínűbb, hogy a nők közötti természetes rivalizálás (amely a férfiak között is jelen van) eredménye volt az, hogy a lehető legkevesebb vetélytársat akartak maguk körül, tehát éppen a papnők, a spirituális vezető nők voltak érdekeltek a társadalmi egyenlőtlenségben.

Vegyük észre, a férfiak szinte mindig nyíltan versengenek egymással, egyértelmű, direkt az erőfitogtatás, és ha küzdelemre kerül a sor, többnyire ott is egyértelmű, nyílt minden. Valódi tiszteletet csak tisztességes versengéssel, verekedéssel, harccal vívnak ki.

Ha a sorrend beáll, akkor utána ezt többnyire mindenki elfogadja, bár időről időre történhet kihívás a vezetői szerepért.

Ezzel szemben a nők a felszínen sokkal együttműködőbbnek látszanak, míg a felszín alatt dúl a hatalmi harc, és a sorrend sosem lehet végleges.

Egy erős, vezető típusú férfi szívesen lát maga mellett támogató férfiakat. Egy erős, vezető típusú nő is. Támogató nőket csak akkor, ha egyértelműen, a nap huszonnégy órájában folyamatosan világos, hogy ő a főnökasszony, a másik/többi nő pedig alárendeltje és beosztottja.

Egy vezető férfi akkor válik ilyenné, ha frusztrált és másként nem élheti meg a hatalmát. Egy vezető nőnek viszont ez természetes erőforrás.

Olyan genetikai sajátosságok ezek, amelyek valószínűvé teszik, hogy az őskori, újkőkori társadalmakban maguk a spirituális vezető nők gondoskodtak arról, hogy a női egyenjogúság semmiképpen se valósulhasson meg – hiszen akkor az ő világos és egyértelmű hatalmuk csorbulhatott volna.

De honnan ered ez a békés, szeretettel és érzelmekkel teli, tiszta és ártatlan Aranykor képzete? Részben az ókorból, ahol a törvények szabályozta, merev társadalmi struktúrában élő, számtalan bajtól sújtott emberek úgy érezték, a nem is olyan régen letűnt újkőkorszak szabadabb és egyszerűbb világa maga volt az Aranykor.

A másik forrás a 19. századi nagyvárosi romanticizmus, amely hamis, bukolikus képet festett a vidéki életről és az őskorról, felértékelve az érzelmeket.

A halogatásról

Ahogy Kelet a 19. században elemi erővel szivárgott be a Nyugat hagyományai közé (és a spiritiszta szalonok, titkos társaságok és ezoterikus közösségek elképzelhetetlenek voltak kínai, indiai, olykor japán tárgyak és eszmék nélkül), úgy jelent meg néhány máig közkedvelt kifejezés. Karma, Taó, csakra, mandala, mudra, stb.

Bár eltelt közel két évszázad és könyvtárnyi szakirodalom, mesterek számos generációja és az élet kőkemény tapasztalatainak rengetege áll rendelkezésre, az elemi tájékozatlanság mind nagyobb teret nyer.
Mintha az emberek szándékosan tagadnák meg a valóságot, hogy saját elképzeléseiket állíthassák be valóságosnak. Az egó diadala, hogy egy közkedvelt frázist pufogtassunk.

Aki mindent halogat és csak vár a sült galambra, az azt veszi majd észre, hogy elment az élet mellette és ő még mindig csak vár. Megkeseredve, magányosan, szegényen. Pedig olyan türelmesen várt...

A lényegi különbséget Kelet és Nyugat között sokan látták, látják (gondoljunk csak a hazai spirituális mesterek közül Hamvas Bélára, Weöres Sándorra, Baktay Ervinre vagy Szepes Máriára):

Kelet alapvetően, elemi szinten és szubsztanciálisan Passzív, míg a Nyugat Aktív.

Minden keleti tan, eszme, erkölcs és szakrális, spirituális kifejezés erre az őspasszivitásra épül.
Emellett jelen van az aktivitás is, de csak annyira, amennyire a Nyugati hagyományokban a passzivitás.

És ennek ellenére sokan a Nyugati világban nevelkedve akarják a Kelet tétlen nézelődését erőltetni - hibásan, mert a wu-wei, a meditáció Keleten nem jelent valós tétlenséget.
Lippai Marianna írása kiváló példa arra, miért veszélyes elegy a tudatlanság, a meg-nem-értés és az érzelgősség:

"Tanulj meg türelmesen várni! Minden érkezik időben, csak tudj várni! Kivárni. Hisz ami neked rendeltetett, az úgy is a tied. Ami hozzád kell, hogy érjen, az megérkezik. Aki veled kell, hogy legyen, az veled lesz. Semmi nem jön hamarabb, vagy később. Minden a maga idejében érkezik, még ha néha nem is hiszed, hogy létezik. Hiszen attól, hogy még valamit nem látsz, vagy nem érzékeled, attól az még van, s csak idő kérdése és közös lesz vele az életed. Csak legyen türelmed. Mert sürgetni semmit nem lehet, hisz az ember sokszor képtelen megváltoztatni egy helyzetet. A helyzet pedig mindig az, ami. Egyszerűen el kell fogadni. Ha pedig meg van az elfogadás, annál jobban megy majd a várakozás. Várakozz hát boldogan és türelmesen, s meglásd, időben megérkezik az életedbe minden! (Lippai Marianna)"

Marianna tökéletesen félreviszi mindazokat, akik hallgatnak rá - de nem ő személyesen a forrása ennek a tévedésnek, hiszen másoktól is hallani.

Aki csak vár, amellett elmennek a lehetőségek. 

A lehetőségek, amelyek száma egy végtelen multiverzumban pontosan végtelen. Igen, türelemre szükség van, belátásra, bölcsességre, és ugyanígy döntésképességre és cselekvésre is.

Gondold így: konyha, kipakolva tojás, tej, minden ami egy süteményhez kell.

Lesz abból sütemény, hogy ülsz és vársz, hogy a "sütemény megérkezzen időben", mert az a sütemény "neked rendeltetett, az úgyis a tiéd"?

Pontosan.

Soha az életben nem lesz sütemény az asztalon, ha valaki nem süti meg. 

A konyha a világ. A tojás, tej, liszt, stb. az eszközök. A sütemény elkészítése a lehetőség. A szakács te vagy.

Süteményt akarsz, azaz egészségben, jólétben, szeretetben élni, úgy, hogy megbecsülnek, szeretnek, és te is segítesz másoknak?

Akkor ragadd meg a kötényt, tűrd fel a ruhaujjad és kezdj neki tésztát gyúrni! Mert a helyzeteden csak te tudsz érdemben változtatni.

A te életed, a te döntéseid, a te felelősséged és lehetőséged!

A türelem majd akkor kell, amikor várod a tészta megkelését, és majd amikor betetted a sütőbe és várod, hogy megsüljön. Akkor majd szemlélődhetsz türelmesen, várakozhatsz kedvedre.

És akkor, CSAK akkor kapod meg azt, ami neked jár, ha elvégezted a munkádat, amiért e világra születtél.

Az egó - ellenség vagy szövetséges?

Régóta elterjedt hitrendszer az ezoterikusok és a spirituális utakon járók között, hogy az egó valamiféle rossz, gátló tényező, amit le kell győzni, félre kell állítani.

Vannak, akik büszkén hirdetik, "Én már megszabadultam az egómtól. Én már csak azért vagyok itt, hogy másokon segítsek".
Közben észre sem veszik, hogy jóformán egóból állnak csupán.

Összhang a cél

A cél az, hogy megtaláljuk az összhangot önmagunkkal. A tudat, az egó és a test olyan, mint lovas és lova. Ha küzdenek egymással, mindenki rosszul jár, de amint elfogadja mindenki a maga helyét és egymást kezdik segíteni, megvalósul az összhang.

De mi az egó? Aki tanult pszichológiát, annak rögtön beugrik Freud, aki lefektette pszichoanalízis alapjait és a tudat három rétegét különböztette meg: Id, mint állati, ösztönös réteg, Ego mint hétköznapi tudat, elme, és Superego, mint külső hatásra kialakult felettes én.

Egó = Én

Az egó eredetileg ugyanis ennyit jelent: "Én". Az ezoteria világában azonban egy felvett álarcot, külső réteget, maszkot jelent. Ez pedig a perszóna (személyiség) a pszichológiában.
Amikor tehát az egóellenes hitrendszerrel találkozunk, tartsuk szem előtt, hogy az illető a perszónával, a külső személyiséggel harcol, nem pedig a valódi Énnel.

Freud szerencsére éppen olyan meghaladott, mint Frazer vagy Platón. Elindították a folyamatokat, de azon túl, hogy ráleltek valami fontosra, szinte mindenben tévedtek.

Egó = Bőr

Mi hát az egó a spiritualitás világában? A tudat legkülső rétege. Az egóra éppen olyan szükség van, mint a bőrünkre. Az egó a spiritualitásban ugyanaz, mint a bőr a test világában: ez az elsődleges határoló felület és védelmi vonal a külvilág és az egyén között, egyszersmind önálló érzékszerv is.

Ahogy a bőrünket nem érdemes túlmisztifikálni a fontossága elismerése mellett, ugyanúgy az egót (avagy perszónát) is a maga helyén kell kezelni: egységben az egésszel.

Amiként a bőrünket nem tekintjük valami mumusnak, úgy az egónk is, a tudatunk határoló részeként elfogadva máris szövetségesünkké válik.

És amiként a bőrünk is koszolódik és viszketni tud, az egónkat is érdemes tisztán és ápoltan tartani. A rühes, szagló bőr pont olyan visszataszító, amilyen vonzó a tiszta, csendes egó.

Egó = Szövetséges

Dobjuk ki tehát az egóellenes hitrendszereket, béküljünk ki magunkkal, fogadjuk el az egónkat lényünk részeként és a szövetségesünkké válik. Tudjuk, hogy csupán egyetlen élet erejéig kísér el (kivéve, ha vámpírokká válunk), éppen úgy, ahogy a testünk is.
Ha butaságnak tartjuk a saját testünk ellen való küzdelmet, nos, az egóellenességet is ugyanolyan tévedésnek fogjuk látni.

Elfajzott egók

Ha a szövetséget nem kötjük meg, és folytatjuk a harcot, akkor azzal önmagunknak ártunk. Négyféle vereség is érhet minket - hiszen aki harcol, az veszíthet is.

1. A felfújt lufi egó

A leggyakoribb elfajzás a felfúvódás. Az ilyen egó nem erősödik, csupán növekszik, hatalmasra duzzad és látványos - ám üres belül, érdemi tartalom nélkül.

És minél nagyobbra fúvódik, annál kisebb tű kell ahhoz, hogy kidurranjon.

2. A játszmás egó

Ha az egó újra és újra harcba hív, és játszmákba bonyolódik, lassan de biztosan felzabálja önvalódat. Elmédet egyre inkább a csaták, a játszmák fogják kitölteni, és az egód egyre erősebb, vastagabb lesz. Amikor pedig lehull az álarc, mögötte egy szétrohadt tudat marad.

3. Az elengedett egó

Milyen gyakran is mondják: engedd el az egód! Békét akarsz? Az 'én' az egó, az 'akarok' a törekvés - engedd el az egót és a törekvést és békére lelsz.

Végül is... igen, elengedheted az egód, az akaratot, és akkor békés leszel, kedves és aranyos.

Pont mint egy birka. Birka akarsz lenni? A te dolgod. Nézd, milyen édesen mosolyog!

Egészen a vágóhídig...

4. A vérkomoly egó

Mind ismerünk olyan embereket, akik túlságosan komolyan veszik magukat. Szentül hiszik, hogy önnön fontosságuk mindenen túlmutat, és őket komolyan kell venni. Hiszen fontosak. Meg komolyak. Mert a fontosság komolyságot igényel és a komolyság fontosságot teremt.

Közben észre sem veszik, hogy végtelenül jelentéktelenek a teljes egészhez képest, és ha találkoznának gyermekkori énjükkel, kölcsönösen elborzadnának - a gyermek azon, milyen savanyú és ijesztő a bácsi/néni, a felnőtt pedig azon, mennyire csélcsap és vidám a gyermek.

(Tegyük hozzá, a természetes komolyság nem ide tartozik. Egy gyermek is lehet komoly, sőt ők tudnak igazán természetes komolysággal megnyilvánulni. A valódi tekintély sem tartozik ide, amit tettekkel és példamutatással érdemel ki valaki. A vérkomolyság egy álarc, egy szerep, amely a belső sivárságból és a karizma hiányából fakad).

Minden férfi és nő egy csillag - avagy a tükör hamis törvénye

Egyre inkább terjed két alapvetően hibás ezoterikus tanítás:
1. A világ azt tükrözi vissza, ami bennünk van. Mindenki tükör, mindenkitől azt kapjuk vissza, amit adunk, és mindenkiben azt a rosszat vagy jót látjuk meg, ami bennünk is ott van.

2. Legyél alázatos, ártalmatlan, emberséges, adakozó, és akkor csak jó dolgok érnek. Ha mégis érnek rossz dolgok, akkor még mindig túl nagy az egód.

Micsoda szélhámosságok! Látszólag csak érintőlegesen kapcsolódnak, a közös mégis ugyanaz bennük:

Te vagy a hibás, ha bármi rossz történik veled, mindenki más ártatlan - hiszen rossz dolgok csak az önzésed, egód miatt érnek és egyébként is mindenki csak visszatükrözi azt, ami benned van/belőled származik.

Ideje leszámolni mindkét romboló, pusztító, negatív programmal, hitrendszerrel, vagy nevezd, ahogy akarod.

Forrás

Minden férfi és nő egy csillag

Minden férfi és nő a saját útját járó, önálló, egyedi személy, akiknek megvan a maguk célja, oka, pályája. Ahogy milliárdnyi csillag születik, fénylik és huny ki végül, úgy van ez az emberekkel is. A külső sötétséget lehet, hogy nem oszlatják szét, de fényük mégis látható akár évezredek, milliók távlatából is.

Amiképpen kisugározzuk magunkból azt, ami bennünk van, ugyanígy tesz mindenki más is! Mindannyian tükrök vagyunk és fényforrások - éppen annyira kapjuk vissza azt, amit mi adunk, amint megkapjuk azt is, amit mások maguktól adnak.

Valaki negatívan viszonyul hozzád, pedig te elfogadó és pozitív vagy? Akkor a hiba nem benned van. Ő maga, saját jogán, saját csillag-jogán negatív. Az elfogadó és pozitív hozzáállással viszont változtathatunk rajta - azzal, hogy megmutatjuk, csillagként, napként sugározzuk felé az elfogadást.

De a változást ekkor is ő, mint szuverén egyén fogja meglépni.

Egyszerre vagyunk tükör és nap, fényforrás és fénytükröző.

Nézzük meg máshonnan: ha csak tükrök volnánk, akkor valójában csak visszatükrözni tudnánk mások dolgait. Viszont akkor az a visszatükrözés honnan eredne - ha egyszer mindenki más is tükör?

Aki a Tükör hamis törvényét vallja, azt vallja, hogy mindenki, így ő maga is csupán egy bábu, egy figura a sakktáblán, ahogy mindenki más is.

"Rossz" hírünk van: mindenki felelős a saját tetteiért. Nem égi és infernális hatalmak mozgatta sakkbábuk vagyunk.
Csillagok vagyunk, a saját pályánkon, saját tempónkban haladva. Hatunk egymásra, de nem mi adjuk másnak a fényüket, ahogy mások nélkül is tudunk világítani.

Szabaduljatok meg a hamis hitrendszerektől, és vállaljátok a felelősséget a saját életetekért!