Thursday, February 18, 2016

Az Istennő civilizációja - feminista vágyálom versus a valóság

Romantikus vágyálom

Évtizedekig tartotta magát az az elmélet Robert Graves, majd Marija Gimbutas nyomán, hogy az újkőkorszak kezdetével az őskori Nagy Anya kultusza kivirágzott, összetett rendszerré vált, ami alapvetően békés, gyümölcsöző vallás volt. Az őscivilizáció erre a vallásra-világképre épült.
A földművelő, állattartó, letelepedett életmóddal együtt terjedt el az egész világon a Nagy Istennő vallása, mindenhol békés, boldog aranykort hozva el – az ókori írók, mitográfusok ennek a régi kornak az emlékét őrizték meg az aranykor mítoszokban és legendákban.
Ezt az őscivilizációt matriarchátus jellemezte, a nők irányítása alatt virágzottak az első társadalmak. Csakhogy még az ókor kezdete előtt felbukkant a harcias, agresszív, pusztító-hódító patriarchátus (főként az indoeurópai és sémita népek ősei által képviselve), amely mindenütt erőszakkal átvette a hatalmat és ezzel megkezdődött a lassú hanyatlás az ókorban.



Graves, Gimbutas és követőik elméletét támasztotta alá az az általános ókori megfigyelés nyugaton és keleten, hogy már véget ért az Aranykor, sőt az Ezüst és Bronzkor is, és beköszöntött a Vas Kora, avagy a Kali Juga.
Ez az elmélet, amely magvát tekintve a békés matriarchátus és a harcias patriarchátus küzdelme, a mai napig követőkre talál, főként a feminista mozgalmakban.
Csakhogy a régészet egészen más képet fest.

Istennők

Lotte Motz (The Faces of the Goddess) és más kutatók nyomán azonban ez a kép végtelenül hamisnak bizonyult. Egyfelől a legtöbb anyaistennő nem egy közös Anyaistennő képzetéből ered, hanem több különböző ősistenségből és a legtöbb vallásban és mitológiában nincs közük a növények termékenységéhez – ellenkezőleg, Amerikában és a Közel-Keleten is férfi istenségek voltak felelősek a növények (és állatok) termékenységéért.
Az anyaistennők az ismert mitológiában az istenek és emberek termékenységéért, az isteni és emberi utódok születéséért feleltek.
Ráadásul ezen istennők a legritkább esetben békések. Cihuacoatl, aki a Tollas Kígyót szoptatta és segített az emberiség megteremtésében, emberáldozatot követelt. Kübelé, az anatóliai Nagy Istennő, akinek Attisz volt a párja, semmiféle aspektusában nem kötődik az anyasághoz, sőt a papjai – Attiszt imitálva – eunuchokká váltak. Ez sem vall éppen termékenységre.
Azt se feledjük, hogy a Közel-Keleten, Egyiptomban és Anatóliában is a háborúnak eredetileg istenje volt. Anat, Inanna/Ishtár, Sekhmet, sőt maga az őssárkány Tiámat is mind harcos istennők.

A következőkben igyekszünk választ adni mindezen jellegzetességekre, és be fog bizonyosodni, hogy az igazság máshol van.

Szentélyek

Az őskori szentélyeket egy ideig úgy hitték, a ley-vonalakra építették. Ezzel szemben az az igazság, hogy csak a szent helyek egy része épült ilyen egyenesekre és metszéspontokra.



Az is meghaladott elképzelés, hogy a megalithikus szent helyek mind Anatóliából származnak – a jelenlegi leletek alapján úgy tűnik, előbb jelentek meg Európa nyugati partvidékén és a Brit szigeteken: i.e. 4500 körül Spanyolország és Franciaország partjainál, 4300 körül Angliában, 4200 és 4100 táján Írországban és Skóciában, majd 3900 körül Dánia és Portugália térségében is felépülnek az első megalithok, és 3400 táján Hollandiában is.




Talán mondhatjuk, hogy ugyanaz az őscivilizáció, amely Göbekli Tepénél állóköves templomot emelt i.e. 10000 körül, és Máltán felépíti az istennőt formáló templomokat, évezredeken át nem emel újabb megalitikus szentélyeket – ám valószínűbb, hogy a partvonalak beljebb kerülésével elvesztek az időközben emelt szent helyek.
Erre az egyik legkiválóbb bizonyíték a 2015-ben, Szicíliától 37 kilométerre, a tenger mélyén, 40 méterrel a felszín alatt talált monolit.



Háborúskodás

A békés, nyugodt aranykort leghatásosabban a számtalan újkőkori erődítmény és csatanyomok cáfolják. Emberáldozatok, fegyverek, eltérő társadalmi státusz – mindezt azt bizonyítja, hogy legalábbis az újkőkori települések állandó harckészültségben kellett éljenek.
Hogy erre a halászó-vadászó-gyűjtögető hordák vagy belső ellenségesség miatt volt-e szükség, esetleg mindkét okból kifolyólag, nehéz megválaszolni. Az biztos, hogy a korai szakaszban jóval kevesebb harci cselekmény zajlott, mint a középső újkőkor idején.
A Lengyel és Tiszapolgár térségében végzett ásatások azt mutatják, hogy a vadászat, a harc, sőt a kereskedelem is elsősorban férfiak feladata volt. Női munkának számított az agyagművesség és a sütés – vad- és háziállatok viszont kizárólag férfi sírok mellékletei lettek.
Kiterjedt kereskedelem folyt az egyes települések között, és ha az erődítéseket is ide számoljuk, azt mondhatjuk, hogy az újkőkorban sem a letelepedett életmódot folytató Istennő-hívő közösségek, sem a kereskedelmet bonyolító egyes emberek nem érezhették magukat biztonságban – más emberek miatt.
Vadállatok ugyanis csak nagy éhínség idején mennek emberlakta területre, és miattuk felesleges lett volna nagy sáncokat építeni.
[European Prehistory by Sarunas Milisauskas (Academic Press, 1978)]

Szobrok és szemek

Az istennő-szobrok esetében is két álláspont ütközik: az első a folytonosságot emeli ki, amely szerint az őskőkor vénusz-szobrai és az újkőkor számtalan női szobrocskája ugyanannak az Istennőnek a képmásai.
Peter Ucko [Anthropomorphic Figurines of Predynastic Egypt and Neolithic Crete] azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy számos szobornál megállapíthatatlan a nem, illetve elég sok férfi szobrocskát is találtak, továbbá sok szobrocska a méreténél fogva akár gyerekjáték is lehetett – az egyiptomi agyagszobrocskák, amelyek egyértelműen játékok, feltűnő hasonlóságot mutatnak az őskori kőszobrocskákkal. A lányok pedig minden általunk ismert korban a világ minden táján szerettek és szeretnek babázni.

Hasonlóképpen, a spirálban szemet látni, és azt állítani, hogy a spirál mindenütt úgy jelentette az Istennő szemét, mint később a hajók, szobrok, domborművek esetében a ténylegesen ábrázolt szem, tarthatatlan elképzelés.
A szimbólumok fejezetében választ adunk a valós jelentésükre – amelyből ki fog derülni, hogy ezek vallási-szakrális és mágikus jelképek, amelyek összetett gondolati egységeket fejeznek ki.

Ruth Whitehouse ['Megaliths of the Central Mediterranean' in Renfrew, The Megalithic Monuments of Western Europe] Olaszország, Szardínia és Korzika szoborköveit vizsgálta még és alig, vagy egyáltalán semmilyen nyomát nem találta feminin karakterisztikának, mi több, sok esetben éppen, hogy fegyvert viseltek.
David Trump ['Megalithic Architecture in Malta'] a máltai szobrok között talált elképesztően kevés női szobrot, a többség kiltet viselő, lapos testű, androgün szobrocska volt.

Földművelés és állattartás

Az állatok háziasítása és a földművelés sem női munka volt. A Nagy Istennőtől származtatták például a görögök, de jellegzetesen férfi feladatnak számított mindkettő, olyannyira, hogy az állatok és növények termékenységéért is férfi istenségek feleltek mindenütt az ókorban.




Vajon szakrális hatalomátvétel történt, vagy ami valószínűbb, eleve nem a Nagy Istennő fennhatósága alá tartoztak ezek, hanem – ezen istenségek közös jellemzője alapján – a Fiúhoz.
Mivel az állattartó népeknél a nők mindenütt alárendelt szerepet játszanak a társadalomban, ugyanakkor a tudó nők, sámán asszonyok kiemelt megbecsülésnek örvendenek, továbbá az ókori civilizációkban a Közel-Keleten és Egyiptomban, majd a hellén kultúrán belül is jelentős társadalmi státusszal bírtak a papnők és prófétanők, összességében azt állíthatjuk, hogy:

Az újkőkori Istennő-hívő társadalomban a nők nem voltak egyenrangúak a férfiakkal, de a nők szellemi vezetőkké válhattak, akik jelentős hatással bírtak a társadalom egészére.


Női alávetettség

Az egyenlő, békés, nők vezette társadalom hamis képe tehát elvetendő. Azt is érdemes fontolóra venni, hogy a női szakrális-spirituális befolyás mellett épült fel az újkőkorszak őscivilizációja. Ha a papnők, jósnők, sámán asszonyok érdekében állt volna egy női világi vezetés, vagy a női egyenlőség, megtalálják a módját, hogy megalkossák.
Sokkal valószínűbb, hogy a nők közötti természetes rivalizálás (amely a férfiak között is jelen van) eredménye volt az, hogy a lehető legkevesebb vetélytársat akartak maguk körül, tehát éppen a papnők, a spirituális vezető nők voltak érdekeltek a társadalmi egyenlőtlenségben.
Vegyük észre, a férfiak szinte mindig nyíltan versengenek egymással, egyértelmű, direkt az erőfitogtatás, és ha küzdelemre kerül a sor, többnyire ott is egyértelmű, nyílt minden. Valódi tiszteletet csak tisztességes versengéssel, verekedéssel, harccal vívnak ki.
Ha a sorrend beáll, akkor utána ezt többnyire mindenki elfogadja, bár időről időre történhet kihívás a vezetői szerepért.
Ezzel szemben a nők a felszínen sokkal együttműködőbbnek látszanak, míg a felszín alatt dúl a hatalmi harc, és a sorrend sosem lehet végleges.
Egy erős, vezető típusú férfi szívesen lát maga mellett támogató férfiakat. Egy erős, vezető típusú nő is. Támogató nőket csak akkor, ha egyértelműen, a nap huszonnégy órájában folyamatosan világos, hogy ő a főnökasszony, a másik/többi nő pedig alárendeltje és beosztottja.
Egy vezető férfi akkor válik ilyenné, ha frusztrált és másként nem élheti meg a hatalmát. Egy vezető nőnek viszont ez természetes erőforrás.
Olyan genetikai sajátosságok ezek, amelyek valószínűvé teszik, hogy az őskori, újkőkori társadalmakban maguk a spirituális vezető nők gondoskodtak arról, hogy a női egyenjogúság semmiképpen se valósulhasson meg – hiszen akkor az ő világos és egyértelmű hatalmuk csorbulhatott volna.

De honnan ered ez a békés, szeretettel és érzelmekkel teli, tiszta és ártatlan Aranykor képzete? Részben az ókorból, ahol a törvények szabályozta, merev társadalmi struktúrában élő, számtalan bajtól sújtott emberek úgy érezték, a nem is olyan régen letűnt újkőkorszak szabadabb és egyszerűbb világa maga volt az Aranykor.

A másik forrás a 19. századi nagyvárosi romanticizmus, amely hamis, bukolikus képet festett a vidéki életről és az őskorról, felértékelve az érzelmeket.

Monday, February 1, 2016

A halogatásról


Ahogy Kelet a 19. században elemi erővel szivárgott be a Nyugat hagyományai közé (és a spiritiszta szalonok, titkos társaságok és ezoterikus közösségek elképzelhetetlenek voltak kínai, indiai, olykor japán tárgyak és eszmék nélkül), úgy jelent meg néhány máig közkedvelt kifejezés. Karma, Taó, csakra, mandala, mudra, stb.

Bár eltelt közel két évszázad és könyvtárnyi szakirodalom, mesterek számos generációja és az élet kőkemény tapasztalatainak rengetege áll rendelkezésre, az elemi tájékozatlanság mind nagyobb teret nyer.
Mintha az emberek szándékosan tagadnák meg a valóságot, hogy saját elképzeléseiket állíthassák be valóságosnak. Az egó diadala, hogy egy közkedvelt frázist pufogtassunk.



Aki mindent halogat és csak vár a sült galambra, az azt veszi majd észre, hogy elment az élet mellette és ő még mindig csak vár. Megkeseredve, magányosan, szegényen. Pedig olyan türelmesen várt...


A lényegi különbséget Kelet és Nyugat között sokan látták, látják (gondoljunk csak a hazai spirituális mesterek közül Hamvas Bélára, Weöres Sándorra, Baktay Ervinre vagy Szepes Máriára):

Kelet alapvetően, elemi szinten és szubsztanciálisan Passzív, míg a Nyugat Aktív.

Minden keleti tan, eszme, erkölcs és szakrális, spirituális kifejezés erre az őspasszivitásra épül.
Emellett jelen van az aktivitás is, de csak annyira, amennyire a Nyugati hagyományokban a passzivitás.

És ennek ellenére sokan a Nyugati világban nevelkedve akarják a Kelet tétlen nézelődését erőltetni - hibásan, mert a wu-wei, a meditáció Keleten nem jelent valós tétlenséget.
Lippai Marianna írása kiváló példa arra, miért veszélyes elegy a tudatlanság, a meg-nem-értés és az érzelgősség:

"Tanulj meg türelmesen várni! Minden érkezik időben, csak tudj várni! Kivárni. Hisz ami neked rendeltetett, az úgy is a tied. Ami hozzád kell, hogy érjen, az megérkezik. Aki veled kell, hogy legyen, az veled lesz. Semmi nem jön hamarabb, vagy később. Minden a maga idejében érkezik, még ha néha nem is hiszed, hogy létezik. Hiszen attól, hogy még valamit nem látsz, vagy nem érzékeled, attól az még van, s csak idő kérdése és közös lesz vele az életed. Csak legyen türelmed. Mert sürgetni semmit nem lehet, hisz az ember sokszor képtelen megváltoztatni egy helyzetet. A helyzet pedig mindig az, ami. Egyszerűen el kell fogadni. Ha pedig meg van az elfogadás, annál jobban megy majd a várakozás. Várakozz hát boldogan és türelmesen, s meglásd, időben megérkezik az életedbe minden! (Lippai Marianna)"

Marianna tökéletesen félreviszi mindazokat, akik hallgatnak rá - de nem ő személyesen a forrása ennek a tévedésnek, hiszen másoktól is hallani.


Aki csak vár, amellett elmennek a lehetőségek. 



A lehetőségek, amelyek száma egy végtelen multiverzumban pontosan végtelen. Igen, türelemre szükség van, belátásra, bölcsességre, és ugyanígy döntésképességre és cselekvésre is.

Gondold így: konyha, kipakolva tojás, tej, minden ami egy süteményhez kell.

Lesz abból sütemény, hogy ülsz és vársz, hogy a "sütemény megérkezzen időben", mert az a sütemény "neked rendeltetett, az úgyis a tiéd"?

Pontosan.

Soha az életben nem lesz sütemény az asztalon, ha valaki nem süti meg. 



A konyha a világ. A tojás, tej, liszt, stb. az eszközök. A sütemény elkészítése a lehetőség. A szakács te vagy.

Süteményt akarsz, azaz egészségben, jólétben, szeretetben élni, úgy, hogy megbecsülnek, szeretnek, és te is segítesz másoknak?

Akkor ragadd meg a kötényt, tűrd fel a ruhaujjad és kezdj neki tésztát gyúrni! Mert a helyzeteden csak te tudsz érdemben változtatni.

A te életed, a te döntéseid, a te felelősséged és lehetőséged!



A türelem majd akkor kell, amikor várod a tészta megkelését, és majd amikor betetted a sütőbe és várod, hogy megsüljön. Akkor majd szemlélődhetsz türelmesen, várakozhatsz kedvedre.

És akkor, CSAK akkor kapod meg azt, ami neked jár, ha elvégezted a munkádat, amiért e világra születtél.